Ahogy elkezdtem karrier tanácsadást feltűnt, hogy 2 féle probléma van a legtöbbünkben a munka illetve az önmegvalósításban, kiteljesedésben.

📌Az egyik, akik a végtelenségig hajszolják magukat,
semmi sem elég, mindig feljebb és tovább szeretnének “nőni”.

📌A másik, akik nem tudnak “megmozdulni”,
mindig szeretnék elérni ezt vagy azt, álmodoznak, vágyakoznak, de a tettek mezejére nem lépnek.

Bár meglepő, de mindkét típus mögött ugyanaz a probléma húzódhat meg.

--------------- 

Vegyünk az első típusból egy példát. Képzeljük el az ideális nőt, ideális énünket. sikeres a munkában, stabil szerető párkapcsolat, csodás gyerekek stb. Rávághatnanánk: “ilyen lehet az igazi boldogság!”

Mégis az arcán meghúzódik valami szomorúság, vannak megmozdulásai, amit furcsának érzünk, nem látjuk igazán szívből boldognak.

És ő maga? Érzi, hogy teljesíti azt amit kell, azt amit maga elé kitűzött, amit mindig is szeretett volna, de valahogy nincs meg a “kiteljesülés” érzése.

Ő maga sem érti, hiszen mindene meg van, nem is kívánhatna többet, nem érti mi ez, csak hogy tovább kell haladnia, de már a határain túl van.

--------------- 

A második típus nagy álmodozó, tervező, mindent lehetőséggel számol, mindent megtervez, hogy “majd egyszer!” “Mikor eljön az idő!” De nem jön el.

Egy üveg kalitkában érzi magát, nem tud előre menni, nem tudja átugrani sem az előtte levő falat, annyira próbálja, de valahogy mégsem megy.

Ő sem kapja meg a “kiteljesülés” érzését.

A másodiknál már mindenki tűkön ül, hogy “igen-igen csinálni is kéne valamit!” Pedig ő maga nagyon is csinál, ugyanazt érzi, mint az előző példa: túl van a határain, de nem jut előre.

 --------------- 

Vegyük észre: mindkét típus sajátmagat helyezi az üvegkalitkába.

Ennek az oka, ahogy végig megyünk a problémákon, a gondolkodási sémákon, a szülő-gyerek (vagy családi) kapcsolatokra vezethető vissza. Az ember fejlődésében alapvető szerepet játszik az anya és az apa. Ez azért természetes, hiszen ők az első férfi és nő, akit megismerünk.

Legnagyobb gubanc az a téveszme, hogy mikor rájövünk, hogy
“húha, lehet hogy a szüleimmel van egy gubancom, amit meg kellene oldani…”
rohanunk a szülőkhöz: “beszélgessünk!” 🤣🤣

Ugye van ez a szólás mondás vicc is: “akarsz róla beszélni?” Persze, hogy nem!

Sajnos sok konfliktus kezelésre mondják azt, hogy ez jó, de ez nem megoldás.
Lehet benne felületi, pillanatanyi feloldozás vagy maga a "kibeszélés" miatt érezzük könnyebbnek a lelkünket. 

De ebben semmilyen előre mutató gyökeres változás nem érhető el.

A másik fél elfogadhatja vagy megígérheti, hogy másként lesz, de mivel nem igazi saját motivációról van szó, újabb és újabb beszélgetések fogják egymást követni.

Ez nem vezet igazi megoldáshoz.

🧬Miért nem?

Mert a beszélgetés csak érzelmi ömlengés, csak pillanatnyi kiteljesedésünk lehet, ami épp úgy mint az érzelmek, egy könnyű széllel elszállnak.

🧬Mit tegyünk?

A te és a szüleiddel való kapcsolat(!)ra kell fókuszálni, nem anyára és apára, mint emberre.

Én az apukám elvesztése után ezzel a problémával csak kb. 10 év elteltével tudtam felismerni.
Viszont ezért volt ez egy valódi megoldás, mert a személye, emberi léte, megfoghatósága nem volt feltétel ahhoz, hogy a kapcsolatunkat át tudjam dolgozni.

A valóság mindig a gondolataink kivetülése.

🧬Mit jelent ez?
Azt, hogy a kérdésekre az a válasz, amit te magad gondolsz róla.
Nagyon sok módszer van arra, hogyan találjuk meg saját válaszainkat.

Következő posztokban önmagad  és a megoldás keresésében segítséget nyújtó ismereteket és módszereket fogok bemutatni.

A gyökeres megoldáshoz csak önmagadra lesz szükség.

Tarts velem, ha szeretnél egy új fejezetet vagy a jelenlegi ködös mindennapjaidból kitisztulni.

Programtervet itt tudod megnézni
 

Kövess, hogy ne maradj le 🌿